Kapcsolat

Kedves Kolléga!

Az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézete évek óta munkálkodik elektronikus taneszközök létrehozásán. Munkánk nyomán számos elektronikus tananyag, teszt, prezentáció, illetve oktatásra alkalmas virtuális tér, kurzus jött létre.

Bár mi magunk gyakran vettünk részt a főiskola más intézeteivel tanszékeivel, sőt egyéb felsőoktatási intézményekkel együttműködve megvalósított projektekben, munkánk során mégis tapasztaltuk, hogy a magyar felsőoktatásban számos egymástól teljesen, vagy részben elszigetelt elektronikus taneszköz fejlesztés zajlik.
Az ilyen fejlesztések nyomán, gyakran keletkeznek a feldolgozott ismeretanyag tekintetében egymást részben, vagy teljesen átfedő tananyagok. Ezek tárolása szintén elszigetelten történik, így az akár többszörözötten létrehozott taneszközök iránt érdeklodő kollégák nem tudják azokat saját oktatási gyakorlatukban felhasználni.
Ezen a korántsem örvendetes tényen igyekeztünk változtatni akkor, amikor létrehoztuk, és a főiskola minden tanára számára elérhetővé tettük eddigi munkáink gyűjteményét, a DigiTár portálon.

Kérjük, javasoljuk, hogy az itt látható link segítségével látogassa meg portálunkat, ahol szabadon tallózhat, vagy meta-adatok alapján kereshet az adatbázisban tárolt elektronikus taneszközök között.
A legtöbb tananyag közvetlenül letölthető és a CC BY-NC-ND szerint felhasználható.
A portálon található taneszközök egy része jelszóval védett kurzusokban található. Ezek elérést a felületen elhelyezett eszközzel kérheti kollégánktól.